
Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte
Ötmillió forintot nyert Mészáros Árpád Zsolt és csapata a szerda esti Ütős Ötösben. A műsor azonban mégsem a játékról és a nyereményről marad emlékezetes, hanem azokról a furcsaságokról, amik a színészről kiderültek.
Eddig nem beszélt nyíltan arról, hogy gyerekkorától kezdve alvajáró. Édesanyja rácsot szereltetett a nyolcadik emeleti lakásuk ablakára, mert gyakran felmászott oda a kis MÁZS - mesélte a csütörtöki Mokkában.
Emellett sűrűn kopogtatott a szembeszomszéd ajtaján is, míg mindenki békés álmát aludta a házban, ezért több biztonsági rendszerre is szükség volt.
Ha bármit ki kell nyitni, akkor nekem szólnak
– tette hozzá viccesen.
Babonássága is kitudódott a műsorban a színészről, szerinte ez a hithez hasonlóan egy egészséges rendszer az életben, ami megnyugvást tud adni.
A forgatáskor még felesége terhesen játszott azóta viszont megszületett a kicsi, így MÁZS már ötszörös apuka. Teljesen másként éli meg az apaságot most, az ötvenhez közelítve, mint a húszas éveiben. Változott a gyerekeihez való viszonya is az idők során, de szigorú sosem volt, már-már barátként tekintenek egymásra.

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben

Tilla és Claudia megmutatták, hogy mire készülnek vasárnap este a Nagy Duettben

„Egy bomba sokat segítene…” – aggasztó üzenet jelent meg a Békemenet előtt pár héttel

Cukiságbombát robbantott a Nyíregyházi Állatpark, megmutatták a 3 hónapos jegesbocsokat

Ezekkel a produkciókkal állnak színpadra A Nagy Duett szereplői a második adásban

Gyermekkori traumájáról vallott a Séfek Séfe sztárja

Valóra váltotta ígéretét a népszerű Kincsvadász