
Orbán Viktor: a tiszás megszorító csomag 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz
A Metropol néhány napja írta meg, hogy csak nemrég óta van szabadlábon, miután négy évet ült fegyházban Magyar Péter gazdasági vezetője piramisjáték miatt. Hozzátették, S. Mária egy bűnszervezet fontos tagjaként került rács mögé, akik rengeteg embert vertek át és semmiztek ki.
Ahogy arra a bulvárlap is kitért, az ügy érdekessége, hogy az elítélt bűnöző Vogel Evelynnek, Magyar élettársának az édesanyja, akit a baloldal messiása sok nyilvános szereplésére magával visz. A négy évet fegyházban letöltő, nemrég szabadult S. Mária ugyanis a legszűkebb stábba tartozik. Ő kezeli a számlákat, fizeti a beszállítókat, színpadi technikát, testőröket, irányítja, kezeli a hirtelen százmilliókkal felduzzasztott Magyar-közösség pénzügyeit. A színpadra lépés előtt jellemzően vele vált szót utoljára Magyar Péter – emelte ki a Metropol.
Magyar Péter gazdasági vezetője a bűnözői tevékenysége alatt azt hazudta a károsultaknak, hogy a médiába, filmgyártásba fekteti be a pénzt, így fizet majd magasabb hozamot. A bírósági ítélet kimondta, hogy egy károsultra vetítve ő okozta a legnagyobb kárt, miután 108 milliót csalt ki egyetlen embertől. Volt, akit rábeszélt arra, adja el a lakását, hogy a pénzt majd „megforgathassa” – írta korábban a lap.

Fotó: Metropol
Egy ismert politikus nevét is bedobták a bűnözők
A Buda-Cash- és a Quaestor-botrányhoz hasonlító piramisjáték szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraikban tudó bűnszervezet megszámlálhatatlan embert vert át. Az ikerpár nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek. A hálózat 10-30 százalékos kamatokkal csábította a befektetőket, amit csak néhány embernek fizettek ki.
A bűnszervezet vezetőinek gátlástalanságát mutatja, azért, hogy minél több embert ki tudjanak semmizni, jó közéleti kapcsolataikra is hivatkoztak. Többek között megemlítették egy ismert, befolyásos politikus nevét is, akivel természetesen semmilyen kapcsolatban nem álltak. Sőt, az illető politikus jelzett is a hatóságoknak, hogy visszaéltek a nevével, az ügyben indult nyomozás pedig ezután még intenzívebb lett.

Orbán Viktor: a tiszás megszorító csomag 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz

Menczer Tamás: Brüsszel háborút akar, a Tisza pedig Ukrajnába küldené a magyarok pénzét

Hiába tagadják, most már mindenki elolvashatja! nyilvános a Tisza csomag mind a 600 oldala

Latorcai Csaba: A baloldal vitte csődbe a fővárost, Karácsonynak ma a lemondásával kellene sétálgatni

Nagy Márton: a kormány továbbra is kiáll a keresetek és nyugdíjak reálértékének növelése mellett

Már a kormánykritikus HVG is Orbán Viktor és a Fidesz fölényéről ír

Fontos információk derültek ki a jövedelmek alakulásáról, korábban nem látott mértékben a magukat anyagi biztonságban érzők aránya

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

Hvg: A modern magyar történelemben nem volt ilyen nemzetközi befolyással rendelkező magyar politikus, mint Orbán Viktor

Egy héttel meghosszabbították a Nemzeti Konzultációt

Menczer Tamás: Orbán Viktor a háborúpárti Brüsszel útjában van

NGM: indul a kiterjesztett árréscsökkentés