
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
A szerda reggeli Mokka vendége volt Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő, aki II. Erzsébet királynő szeptember 19-ei temetésének körülményeiről, esetleges kockázatairól beszélt.
Georg kiemelte, hogy rendkívül szigorú szabályok lépnek életbe Londonban, sokan úgy vélik, az Egyesült Királyság fennállása óta nem voltak még ilyen szintű intézkedések, mint az elkövetkezendő napokban. Egy úgynevezett védelmi buborék lép életbe.
10 ezer rendőrt és 1500 katonát rendeltek ki az utcákra a speciális alakulatoktól. A tetőket mesterlövészek foglalják el, akik a magasból derítik fel a terepet és szúrják ki a gyászmenetben esetlegesen feltűnő gyanús alakokat.
Az alakulatok nem csupán magát a királyi családot fogják védelmezni, a szomorú eseményen ugyanis az országok vezetői között olyan közjogi méltóságok is részt vesznek, mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke vagy a német kancellár, akik vagy hermetikusan lezárt, páncélozott járművekkel vagy titkosszolgálati embereik kíséretében fognak érkezni.
Ám a legnagyobb kockázatot mégis a várhatóan grandiózus tömeg jelenti, amit a terrortámadások elkerülése érdekében a felderítő szakembereken kívül egy mozgásérzékelő algoritmus fog pásztázni.
A szakemberek a megfelelő biztonság érdekében a város csatornafedeleit is lehegesztik.

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval