
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Most, hogy a nyár beköszöntével óriási hőhullám érte el Európát, egy egészségügyi szakember egy gyakori alvási szokásra hívja fel a figyelmet, amely a nagy melegben komoly intim problémákhoz vezethet – írja a Metro.
Ha már behúztuk a függönyöket, bekapcsoltuk a légkondit vagy a ventilátort és rövidnadrágot húztunk, – hogy megpróbáljuk lehűteni magunkat – egy orvos szerint van még valami, amit a perzselő hőség idején mindenképpen meg kellene tennünk.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az egészségügyi szakember, Susanna Unsworth a Metronak elmondta, nagyon fontos, hogy lefekvésnél soha ne viseljünk alsóneműt vagy nadrágot. Így az intim területen elkerülhetjük az izzadást, amely számos egészségügyi problémához vezethet. Az izzadás ugyanis irritálhatja a bőrt, amely kiütéseket és gombás fertőzéseket okozhat, valamint felboríthatja a pH egyensúlyát.
A kellemetlenség azonban nem csak a nőket érinti, hiszen a férfiak ugyanúgy elkaphatják a gombás fertőzéseket. Emellett az ágyban viselt fehérnemű negatív hatással lehet a spermatermelésre, mivel a túlzott meleg csökkenti a sperma mennyiségét.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát