
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
„Szeretetcunami” veszi körül Rubint Rékát egész évben, születésnapján azonban még a megszokottnál is jobban kitesznek magukért szerettei.
Norbi pihenni vitte, gyerekei pedig meglepetést szerveztek neki. Családja nagy gondot fordít a fontos pillanatok megélésének, a szervezés pedig az életük részévé vált.
Rékának nagyon hosszú bakancslistája van, amely tele olyan helyekkel, ahová egyszer el kell jutnia, férje pedig kitűnő partner ebben.
Imád utazni, és végre teheti is, ugyanis gyerekkorában ez a lehetőség nem adatott meg neki. Szülei a mezőgazdaságban dolgoztak, így egész nyáron rengeteget kellett dolgozniuk, legfeljebb a TSZ-üdülőig jutottak el egyszer-egyszer. Míg édesanyja és édesapja éltek, igyekezett megadni nekik ezeket a korábban kimaradt élményeket.
Azt szokták mondani, hogy minden akkor történik, amikor történnie kell
– mondta Réka, és neki pont most volt szüksége erre a görögországi útra. Annyira lenyűgözte a hely pozitív energiája, hogy úgy döntött, ezt megosztja az emberekkel is, így jövőre tábort szervez oda.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!