Edző lehet Szalai Ádámból

A magyar labdarúgó-válogatottól búcsúzó Szalai Ádám szerint nagy lehetőséget szalasztottak el hétfőn az Európa-bajnok olaszoktól elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával, ugyanakkor a Nemzetek Ligája A divíziójában csoportmásodik gárda csapatkapitánya hangsúlyozta, erőn felül teljesített az együttes a sorozatban.

"Még nem tudom átérezni azt, hogy ez volt az utolsó válogatottságom, mert próbáltam a 90 percre koncentrálni. Nagy lehetőséget szalasztottunk el annak ellenére, hogy tudtuk az esélyeket" - idézte az MLSZ a Basel csatárát a találkozót követően.

A 34 éves támadó köszönetet mondott a szurkolóknak, a stábnak és a társainak, egyúttal jelezte, egy hét múlva edzői vizsgát tesz, amivel egy új fejezet kezdődik az életében.

"Ha megnézzük, honnan hova jutottunk, akkor Marco Rossinak kell köszönetet mondani, aki a stábjával együtt olyan csapatot hozott össze, amely erőn felül teljesít. Remélem, hogy a következő években minden fiatal tehetségünk beér és tudjuk folytatni ezt az utat" - mondta Szalai, aki 86 alkalommal viselte a címeres mezt, ezzel megelőzte Puskás Ferencet és beérte Grosics Gyulát az örökrangsor hetedik helyén.

Szalai egyik lehetséges csatárutódja, az OTP Bank Liga előző idényében gólkirály Ádám Martin, aki hétfő este a Puskás Arénában csereként váltotta a csapatkapitányt.

"Szalai Ádám személyében egy rendkívül fontos embert veszítettünk el a pályán és az öltözőben egyaránt, de ilyen a futball, csinálnunk kell tovább" - mondta a korábbi paksi center, aki már a Koreai Köztársaságban futballozik.

A meccsről szólva Ádám elmondta, az első félidőt kiegyenlítettnek látta, de a második bekapott gólt követően már futottak az eredmény után, és bár megvoltak a lehetőségeik, a kapu előtt nem tudtak elég határozottak lenni. Hozzátetette, ugyanakkor nem lehetnek elégedetlenek, hiszen a csoportban szerzett tíz pontot előzetesen "minden magyar ember csukott szemmel aláírta volna".

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A találkozó egyik legvitatottabb esete volt, amikor az Ulszan légiósát gólhelyzetben hátulról fellökték, ám a bíró sípja néma maradt és a VAR-vizsgálat sem jelzett szabálytalanságot, ezzel kapcsolatban a csatár viccesen azt mondta: "ha ez nem volt tizenegyes, akkor gyalog megyek Koreáig..."

Lang Ádám arról beszélt, hogy kicsit keserű lett a befejezés, hiszen szépen szerették volna zárni a sorozatot, egyben egy jó eredménnyel akartak búcsúzni Szalai Ádámtól.

"Több egyéni és technikai hibát követtünk el, ami eddig nem volt jellemző. Nehéz dolog hosszú távon fenntartani, hogy ezek ne forduljanak elő, még a legnagyobbaknak sem megy mindig. Ilyen volt ma mindkét gól, a másodiknál én helyezkedtem rosszul. Ugyanakkor még mindig egy tanulási folyamatban vagyunk, van hova fejlődnünk, az Európa-bajnoki selejtezőkre maximálisan készen fogunk állni és várjuk a rajtot" - nyilatkozta Lang Ádám.

Schäfer András megjegyezte, elsősorban azért bosszús, mert az olaszok nem "agyonfocizva" verték meg őket.

"Nem mi voltunk ma az erősebb csapat, de a játék képe alapján nem a csoport legjobbjától kaptunk ki kétszer. Elképesztően védett a kapusuk, ma ő hozta nekik a mérkőzést, mi pedig két buta hibából kaptunk gólt, ráadásul a második előtt nekünk voltak ziccereink" - fogalmazott az Union Berlin középpályása.

Hozzátette, Szalai Ádám személyében egy legendát veszítettek el: "hálás vagyok azért, hogy huszonkét mérkőzésen együtt játszhattam vele, az én szememben ő egy legenda."

A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.

MTI

2022. szeptember 27. 08:29
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Gyilkológépeket nevelnek belőlük
Arra születtek, hogy utolsó csepp vérig tartó harcukkal embereket szórakoztassanak és persze milliókkal gazdagítsák ...
Hogy belevágnánk még egyszer?
Öt héttel ezelőtt elindult egy kísérlet, ahol két vadidegen mondott igent egymásnak ország-világ előtt. Szinte minde...
Eldőlhet a keleti határvita: bejelentették, hogy négy település gazdát cserél
A határrendezés előfeltétele a békemegállapodásnak.
Mi lesz ebből?
Péntek reggel robbanások voltak Iránban, egy nukleáris létesítményhez közel és Szíria is rakétatámadásokról számolt ...
Elégedetlenek Brüsszellel az európaiak
Elégedetlenek Brüsszel válságkezelésével az európaiak. Ez derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amit a Nézőpon...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.