
Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten
Virág András élete szomorú szakaszához ért, hiszen elvesztette imádott édesanyját. András exkluzívan csak a Tények.hu-nak beszélt érzéseiről.
„Édesanyám volt az az ember, aki a világon a legfontosabb volt számomra, ezért is nehéz múlt időben beszélnem róla. Nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen rengeteg áldozatot hozott értem. Amivé váltam, azt neki köszönhetem, mindig ő állt mögöttem. Ő volt az is, aki mindig zavarba tudott hozni, ami a szívén, az a száján volt, és nem félt kimondani semmit. Mindent meg tudtunk beszélni, és bármin össze tudtunk veszni, ami soha nem tartott sokáig, mindig számíthattunk egymásra. Nagyon kemény és határozott anyuka volt, mindent megtett a gyerekeiért, mindig ott volt nekünk. Nagyon bízom benne, hogy azt a fajta mentalitását és hozzáállását örököltem tőle" - mondta a karatés.

Hozzátette, édesanyja mindig addig ment, amíg véghez nem vitte, amit elhatározott, hogy segíteni tudja családját.
"Önzetlen volt és mindenkinek segített. Annyi mindent szerettem volna neki még megmutatni, hihetetlen, hogy ezeket már nem tehetem meg. De van pár ígéret, amit neki tettem, ezeket mind meg fogom valósítani. Nagyon büszke volt mindannyiunkra, és szeretném, hogy ez így maradjon. A legnagyobb rajongóm volt, nekem pedig ő volt a mindenem. A világ legjobb édesanyja volt. Nagyon szerettem, szeretem őt. Rettenetesen hiányzik és ez így is marad, de hallom most is, ahogy mindig mondta nehéz helyzetekben: "Fiam az élet nem áll meg és menni kell tovább!" Érte kell erősnek lennem, mert ő is így akarná” – hangsúlyozta, majd hozzátette, a szomorú hír kapcsán kéri az újságírók megértését, most nem szeretne ennél többet nyilatkozni a történtekről.
A fotó illusztráció (instagram.com/andrasvirag_karate)

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás

Könnyek és küzdelem az Exatlonban: megrázó vallomás előzte meg a viadalt

Már nem titok: Első gyermekét várja Palvin Barbara - videóval

Gyászol az ELTE, váratlanul meghalt egy 23 éves diák