
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az Index információi szerint a Nestlé Hungária Kft. az ukrajnai Lvivban található üzeme ugyan nem szenvedett támadásokat, de az ott dolgozók testi épsége érdekében a termelést leállították, ez áll a hátterében a magyarországi boltokban is észrevehető készletcsökkenésnek.
Boci csokoládék gyártását a Nestlé csehországi gyárába, a Balaton szeletek gyártási fókuszát pedig a korábban is Lengyelországból származó termékekre, az Újhullám nevű portfólióra szervezte át a helyzet normalizálódásáig.
A Nestlé tájékoztatása szerint az ukrajnai gyárban az előző hetekben már újraindult a termelés, de egyelőre csak ukrán piacra igyekeznek elegendő terméket előállítani, és amint a körülmények lehetővé teszik, természetesen a gyár ismét termel majd exportra.

Fotó: tenyek.hu/címlapfotó illusztráció

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát