
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Még 2022 júniusában egy 31 és 47 éves férfi egyikük kecskeméti otthonába csalta 44 éves ismerősüket, aki mint sem sejtve sétált be a csapdába. Az egyik szobában többször bántalmazták, valamint egy szamurájkarddal felfegyverkezve megfenyegették, hogy a lakást addig nem hagyhatja el, amíg az egyik támadó jogosnak vélt anyagi követelését ki nem egyenlíti. A támadók nem sejtették, hogy a sértett akkor még fiatalkorú fiúval érkezett, aki miután megunta az utcán várakozást bement az ingatlanba, ahol meglátta az ismerősét, miközben bántalmazzák a férfiak. A támadók őt is megfenyegették a karddal, de végül egy óvatlan pillanatban a sértettek el tudtak szaladni – közölte a rendőrség.
A közeli benzinkútnál a fiatalabb elkövető az idősebb férfit utolérte, majd miután földre vitte, az értékeitől is megszabadította, majd továbbszaladt. A sértettek végül hazamentek, majd a közeli rendőrőrse mentek, ahonnan kórházba szállítottak a megsérült férfit.

A kecskeméti rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták a két férfit. Velük szemben – őrizetbetételük mellett – személyi szabadság megsértése miatt indítottak nyomozást, mely átminősítését követően tavaly már emberrablás miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az egyik támadó azóta is letartóztatásban, míg társa bűnügyi felügyelet alatt van.
A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.
A fotó illusztráció (NAV)

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá