
Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek
A négytonnás állat agyarai rossz szögben, egymásfele nőttek, emiatt már olyannyira összeértek, hogy zavarták az elefántot az evésben is, így kiemelte közülük az ormányát. Vissza már nem tudta tenni, emiatt feszült és ideges lett. Ezért döntöttek a szakemberek a beavatkozás mellett.
A kezelést Sós Endre, a Budapesti Állat és Növénykert vezető állatorvosa irányította, a beavatkozást Szőke István, a Szegedi Vadaspark állatorvosa és Veprik Róbert igazgató végezték az elefánt gondozói és a Vadaspark dolgozói segítségével.
Ahogy a humán gyógyászatban, a már alvó állat agyaráról is röntgenfelvétel készült, hogy a szakemberek lássák, meddig nyúlik a fogideg - azaz tudják, hol vágják le a túlnőtt részt. Ugyanis, ha belevágnak az idegbe, az egyrészt fájdalmas, másrészt tömést igényelne, ezt pedig szerették volna elkerülni.
A vágást követően szép formát kaptak az agyarak - ami nem csak a megjelenése miatt fontos, hanem mert az éles szélű agyarral saját magát és társát is megsebezhetné az állat. A szakemberek bíznak benne, hogy az igazítást követően a hím agyara már megfelelő irányba fog nőni, így nem lesz többet szükség hasonló beavatkozásra.
Shah-Rukh jól viselte az altatásos kezelést, de még próbálgatja kisebb méretű agyarát, és ormányát is kiselefántokhoz hasonlóan használja. Arról, hogy a szép lett-e az elefánt "mosolya", a látogatók személyesen is meggyőződhetnek a Szegedi Vadasparkban.
Forrás: MTI

Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek

„Ide a 10 milliót, meg a ciciket!” – de Cynthia álma itt véget ért

Hírek érkeztek Erdő Péter bíborosról, így van most

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla