Durva baleseteket okozott a hó, megrázó fotók érkeztek

Sokakat ért szerencsétlenség.

Bár a szerdai havazás kedvezett a tél szerelmeseinek, azonban a csúszós utak sok balesetet okoztak hazánk különböző pontjain – írta bejegyzésében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-oldalán, amelyben több szerencsétlenségről is beszámoltak.

Veszprém vármegyében a tűzoltókat már a reggeli órákban riasztották egy balesethez, majd a következő másfél órában további 8 másikhoz kellett kivonulniuk. Mint kiderült, „a legtöbben a 8-as főúton, a gyorsforgalmi út Veszprém és Várpalota közötti szakaszán akadtak el”.

Olaszfalu közelében, a 82-es főúton két kocsi csapódott egymásnak, az ütközés következtében ketten megsérültek.

Fotó: Országos Katasztrófavédelem

A Balatonfüredről Aszófőre vezető 7303-as úton megcsúszott és a feje tetejére állt egy autó, amelyből a vezető ki tudott szállni, nem szenvedett sérülést.

Fotó: Országos Katasztrófavédelem

Továbbá Balatonfűzfő és Papkeszi között egy kocsi megcsúszott és szalagkorlátnak csapódott, sofőrjét kórházba kellett szállítani.

Fotó: Országos Katasztrófavédelem

Nógrádban egy autó Karancsság és Szalmatercs között, a 22-es főúton árokba sodródott, ahol nekicsapódott egy fának. A balesetben hárman sérültek meg.

Fotó: Országos Katasztrófavédelem

Fejérben, Pákozd és Székesfehérvár között egy kocsi az árokba csúszott, majd visszasodródott az útra, ahol a tetejére borult.

Fotó: Országos Katasztrófavédelem

2025. január 16. 08:09
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Önkritikus, de reménykeltő üzenetet küldött a szurkolóknak.
Szerda este újabb izgalmakat élhetnek át a TV2 nézői.
Egy új elemzés szerint az európai vállalatok továbbra is sokkal többet fizetnek az energiáért, mint az Egyesült Álla...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 10., szerda dél