
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Rebel először megdöbbent orvosa kijelentésén, azonban a sikeres fogyása után úgy véli, igaza volt a szakembernek. Rengeteg súlyfelesleget cipelt magán, ami már a szervezetére is kihatással volt.
A 42 éves színésznő az evésbe fojtotta minden bánatát. Ezt tudatosan ki kellett vezetnie az életéből céljai elérése érdekében.
A fogyás rögös útján jövőbeli gyermekére gondolt, így tudott végig fegyelmezett és motivált maradni – írta meg a People.

Fotó: Rebel Wilson Hivatalos Instagram-Oldala
Rebel Wilson-nak policisztás petefészek-szindrómája van (PCOS), amely befolyásolhatja a termékenységet, így első sorban a fogyással nem a tökéletes alak elérése, hanem szervezete felkészítése a gyermekvállalásra volt a célja.
Azt mondta, szívesen alapítana családot, azonban egyedül nem vállalna gyermeket. Ha találkozik a megfelelő emberrel, akkor a legnagyobb örömmel indul el az anyaság útján.
Nagyszerű lehetőségnek tartja, hogy ma már létezik B, C, D terv is arra az esetre, ha egy nő biológiai órája közbeszólna. A béranyaság és a spermadonor gondolatától sem zárkózik el.
Csak 39 éves korában kezdett el a gyermekvállalásra gondolni, ami későinek mondható, ennek ellenére nagyon bizakodó. Egyre több 40-es évei közepén tartó nő járt már sikerrel akár természetes, akár mesterséges úton.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama