
Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett
Hétről hétre egyre megterhelőbb feladatokat kell teljesítenie a Next Top Model Hungary versenyzőinek, akik a döntő előtt fizikailag és mentálisan is egyre fáradtabban küzdenek meg a fotózások és a catwalk nehézségeivel.
Szinte mindenkinek szembe kellet már néznie a félelmeivel, legyen szó magasságról és mélységről, melegről és hidegről, állatokról vagy esetleg egy akt fotózásról, ahhoz, hogy profi topmodellekké válhassanak, a legszélsőségesebb helyzetekben is meg kell őrizniük a hidegvérüket. Ez viszont a szellemi leterheltség miatt egyre nehezebben megy a versenyzőknek, a véghajrában pedig olykor-olykor még azok is megtörni látszanak, akikről még társaik sem gondolták volna.
A legutóbbi epizódban mindkét feladatot a magasban kellett teljesítenie a lányoknak, ami ugyan többeknek óriási nehézséget okozott, Papp Gabi félelme végül fizikailag is meggyengítette a fotózás után. Habár a kamera előtt jól teljesített, nem sokkal a földet érése után eluralkodott rajta a pánikroham, és a padlóra rogyott. Tomán Szabina azonnal a versenyző segítségére sietett és vízzel kínálta, miközben Gabi sírva, remegve vallott szörnyű élményeiről.
Éreztem, hogy muszáj leülnöm, mert húzott a föld nagyon. Éreztem, hogy nem bírok a lábaimon állni, annyira remegtem
– fogalmazott a megrázó pillanatokról.
Next Top Model Hungary vasárnap esténként 20.00-tól a TV2-n!

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka

Esküvő a láthatáron? – így készül Hajdú Péter a nagy napra

Csuti és szerelme nagy lépésre készülnek: gyerekszobát építenek az otthonukban

Üldözték a Next Top Model Hungary döntősét, videó is készült az esetről