
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Ahogyan arról szombaton beszámoltunk, 64 évnyi várakozás utánmegkoronázták III. Károly királyt és kedvesét, Kamilla királynét.
A ceremóniára és az uralkodó üdvözlésére 350 ezer fősre becsült tömeg gyűlt össze, amely teljesen megtöltötte a palota és az Admiralitás között húzódó Mall sugárutat.
Az egész rendezvény zavartalanul zajlott, ám a királyi körmenet közben a hintó mögött vonuló egyik ló valamitől megrémült, így hátrálni kezdett és nekiütközött a felvonulástól a közönséget elválasztó kordonoknak.
A váratlan incidenst több szemtanú is megörökítette, így már a koronázás napján futótűzként terjedt az interneten.
A katonák azonnal odarohantak segíteni a tömeghez, de szerencsére senki nem sérült meg, kizárólag az ijedelem okozott kisebb felbolydulást - erősítette meg a Mirror.
Csupán egy rendőrnőnek nyújtottak segítséget a kollégái, aki elsántikált a helyszínről. Kis idő múlva a ló újra irányíthatóvá vált.
Ezt követően a felvonulás hatalmas éljenzés kíséretében folytatódott, III. Károlykirály pedig büszkén integetett a rajongóknak.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás