Drámai bejegyzés, elsírta magát Suhajda Szilárd édesapja

Könnyes szemmel fogalmazta meg sorait.

Március 23-án indult a Kyocera Everest Expedíció 2023, melynek keretében Suhajda Szilárd azt tűzte ki célul, hogy pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül eléri a Föld legmagasabb pontját, a 8848 méteres Mount Everest csúcsát. Ez magyar állampolgárnak korábban még nem sikerült.

Szerdán azonban Szilárdnak nyoma veszett, azóta pedig az egész ország aggódik érte és szorít azért, hogy a zord időjárás és a magaslati betegségek ellenére élve előkerüljön. Ahogy azt már korábban megírtuk, a hegymászó hazai háttércsapata csütörtök reggel értesült arról, hogy egy csapat felismerte a 8780 méteren lévő Hillary-lépcső aljában, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta.

Felesége, gyermeke és édesapja is nagyon aggódik a hegymászóért, utóbbi könnyes szemmel üzent közösségi oldalán, eltűnt fiának.

Mit is élhetsz át most! Sikerek és kudarcok? Most enged el és csak magadra, a túlélésre gondolj, koncentrálj!
Összetartva az ország, barátok és rokonok - VELED VAGYUNK ÉS IMÁDKOZOM, IMÁDKOZUNK ÉRTED és, hogy a kis unokám, a fiad Soma, újra a tenyeredbe tudjon csapni, - hogy szia "édesapa" újra itthon...
Könnyes szemmel aggódva, osztom meg én is, a jelenlegi, biztató friss híreket...
Szeretünk és nagyon várunk HAZA!!
Tarcs ki, erős vagy!

– fogalmazott szívszorító üzenetében Suhajda Tibor.

Címlapfotó: tv2play.hu

2023. május 26. 10:05
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family