
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
A Párharcban egyre feszültebbek a napok, hiszen a sztárpárok folyamatosan komoly kihívásokkal néznek szembe. A legutóbbi megmérettetésen a kék csapart nyert, a díjuk pedig az volt, hogy a piros csapat készít nekik vacsorát.„A győztesek vacsorája” nem éppen úgy sikerült, ahogy azt ők elképzelték, emiatt pedig elszabadultak az indulatok.
A piros csapat úgy gondolta, hogy megvicceli a másik klánt, ezért „francia vacsorát” készítettek nekik. Ők ezt úgy értelmezték, hogy nagyon apró falatokat szolgálnak fel a többi játékosnak, a rántott húsokat vékony szeletekre csíkozva osztották szét, egy kis adag krumplipürével. Ezt megfejelték azzal, hogy hidegen tálalták az ételt. A versenyzők teljesen kiakadtak, hiszen mindannyian éhesek voltak és szerettek volna egy kiadós vacsorát. Ennek főként DR BRS és párja, Joó Adri adott hangot.
Ki kellett volna nyalni a s*ggünket jó fényesre!

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás