
Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy szerinte a Fidesz és kormánya háborút visel hazánk ellen, ez a politikai, kulturális és erkölcsi háború nem valamiért, hanem önmagáért van. Orbán Viktor kormányát nemcsak törvénytelennek, hanem végletesen erkölcstelennek is tartják.
Dömötör Csaba válaszát azzal kezdte, nem lepődnek meg, hogy egy posztkommunista erő nem fogadja el egy demokratikus választás eredményét.
„Hogy nem szakad le a plafon? Amikor a saját népére lövetett, az volt a törvénytelen, azóta sem kért bocsánatot.”
Az államtitkár szerint a baloldal teljesen lemondott a megújulás lehetőségéről, mindenki aláírt Gyurcsány Ferencnek, feladták az önállóságukat. Az önfeladás következménye, hogy a DK a baloldal vezető ereje. Gyurcsány Ferenc a választás után meghirdette, hogy merjenek gyurcsányok lenni, ennek következménye, hogy az összes baloldali párt alárendelt tagozati szerepbe kényszerült.
Dömötör Csaba úgy látja, semmi újat nem tudtak felmutatni a 2010 előtti politikához képest, megszorításokban gondolkodtak.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Gyurcsány Ferencről úgy fogalmazott: addig érdekli a parlamenti munka, amíg a saját felszólalása elhangzik, szeretné emlékeztetni arra, hogy bő egy évvel ezelőtt arról beszélt, hogy győzni fognak, a jobboldaliakat elviszik, nem lesz kegyelem, végül nem így lett, a magyarok a baloldali politikára mondták, hogy viszontlátásra. Dömötör Csaba világossá tette, nekik nem stílusuk a fenyegetés, azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy ne a magyarokat, ne a kormánypártiakat, legfeljebb a saját tagozataikat fenyegesse, de leginkább őket se, mert ennek a magyarok között nincs többsége. Az ellenzéknek egy dologban igaza volt: a hatalom a népé - írta az Index.

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban


