
Menczer Tamás: Ami rossz Magyarországnak, az jó a Tiszának
„Azt is elmondták, hogy mire költenék ezt a plusz forrást. Először is, és ez a legnagyobb összeg, Ukrajna további finanszírozására. Ez 50 milliárd euró lenne, ami körülbelül 18 ezer milliárd forint. Aztán fedezni kellene az elszállt kamatterheket. Erre is kell plusz forrás, mint ahogy a brüsszeli bürokraták inflációval növelt fizetésére is” – részletezte Dömötör Csaba.
Kiemelte, hogy lényeges körülmény, hogy az uniós költségvetés módosításához egyhangúságra van szükség, tehát minden tagállam beleegyezésére szükség van.
„Azért ez egy érdekes és furcsa vita lesz. Mert hogy van az, hogy miközben többletbefizetést várnak el, mi még egyáltalán nem kaptuk meg, egy petákot sem kaptunk a nekünk egyébként járó uniós forrásokból. Pedig azok is szerepelnek a költségvetésben, és azokat is szerződések rögzítik. Ehhez képest nem kaptunk semmit. Szóval, amikor majd papírra vetik ezeket a pénzkérő javaslatokat, jó lenne, hogy ha erre az ellentmondásos kérdésre válaszolnának” – hangsúlyozta az államtitkár.

Menczer Tamás: Ami rossz Magyarországnak, az jó a Tiszának

Hidvéghi: a nemzeti konzultáció segít megvédeni a rezsicsökkentést is Brüsszeltől és bábjaitól!

Eláraszthatják Magyarországot az amerikai beruházások az Orbán–Trump-találkozó után

Orbán Balázs: Annak épp az ellenkezője igaz, mint amit Szent-Iványi István állít

Szentkirályi: az amerikai-magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek

Politikai elemző: Az amerikai pénzügyi rendszer ott áll a magyar mögött, ami megvédheti a forintot a spekulációs támadásoktól

„Aranykor” – Hankó Balázs szerint a magyar–amerikai viszony csúcsponton van

Zsigó Róbert: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: együttműködési megállapodást kötött a magyar és a libanoni védelmi tárca

A kormánykritikus Bloomberg sem tagadja Orbán Viktor sikerét

A Politico is elismeri, nagy siker, hogy hazánk mentességet kapott a szankciók alól

Orbán Viktor: az amerikai megállapodásaink minden magyar ember javát szolgálják