
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Hosszú időn keresztül a „nők betegségeként” tartották számon a humán papillomavírust, az elmúlt években viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a férfiakra ugyanúgy leselkedő veszélyről van szó. Korábban már 10-12 éves, nemi életet még nem élő lányokat elkezdték beoltani, most viszont már a hasonló korú fiúk is megkapják a vakcinát.
Póda Tamás, a SYNLAB marketingigazgatója a csütörtöki Mokkában elmondta, az oltás nem véd meg teljesen a HPV-től, a legkockázatosabb vírustörzsektől – amelyektől kialakulhatnak daganatos betegségek – viszont igen.
A szakember megdöbbentő adatot közölt: a lakosság nyolcvan százaléka érintett. A HPV nagyon sok vírustörzsből áll, bármilyen szemölcs, bőrpanasz már jelezheti a vírus egyik vállfaját.
Nagyon hosszú ideig tud lappangó betegségként bennünk lenni, éppen ezért nagyon könnyen terjesztheti a férfi lakosság is
– részletezte. A férfiak esetében száj-, felsőlégúti daganat, illetve öv alatt jelentkező rákos megbetegedések alakulnak ki a leggyakrabban.
Póda Tamás szerint a férfiak egészséghez való hozzáállása sokkal rosszabb, mint a nőké, addig nem fordulnak orvoshoz, míg nincs nagy baj. Úgy véli, „a megelőzés kultúrája még nem alakult ki” az erősebb nemnél, mert gyengének tartják magukat, ha kiderül, hogy betegek.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát