Döbbenetes felvétel: Videón, ahogy Schobert Norbi összeesik a háza előtt

A fitneszguru közel 3 évvel a drámai eset után osztotta meg a jeleneteket a nyilvánossággal.

A napokban robbant ki a botrány, miszerint Schobert Norbit 40 millió forintra büntette meg a Gazdasági Versenyhivatal, ugyanis megállapították, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója többszempontból is megtévesztette a fogyasztókat.

A fitneszguru ennek hatására úgy döntött, hogy visszavonul és felhagy eddigi missziójával, az emberek lefogyasztásával és egészséges életmód felé való törekvésekkel. Az egykori aerobik edző üzleteit is sorra bezárja.

A napokban a Tények Plusznak adott exkluzív interjút a történésekről.

Lehet, hogy sok voltam 30 évig ennek az országnak, úgyhogy kicsit most akkor visszavonulok, és lesz egy kis Norbi-hiány. Ezt elérték, akkor hajrá 

– mondta beletörődve Schobert Norbi.

Nekem ez egy kegyelemdöfés. Nem csak a 40 millió a kegyelemdöfés, hanem önmagában az egész visszhang, ahogy a cikkek megjelentek és azt írják, hogy én 30 éve hazudok és nem mondok igazat az embereknek…Én feltettem az életemet az Update-re

 – vallotta elkeseredetten a fitneszguru.

Az évek alatt azonban a negatív kommentek és az utálkozók mellett számos egészségügyi problémával is szembe kellett néznie a családfőnek.

Sajnos én egy rossz szívbillentyűvel születtem és ezt meg kellett műteni, de a kórházban elfertőződött, szóval volt egy újabb szívműtétem

 – mesélte a Tények Plusz riporterének.

Abból is vissza tudtam jönni, de ott is azt kaptam, hogy ’Norbi, neked olyan rosszak a termékeid, hogy majdnem infarktust kaptál’

– emlékezett vissza.

Ám ezt követően, 2021 augusztusában váratlanul rosszul lett és elvágódott a házuk előtt, térfigyelő kamerájuk rögzítette az esetet. Norbi sztrókot kapott, házikedvence mentette meg az életét.

A kutyus átszaladt a szemben lakó szomszéd udvarára, aki aztán követte az ebet és segített a fitneszgurunak feltápászkodni, majd értesítette Rékát és a mentőket. Végül mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A beszédközpontommal voltak problémák, most is van egy kicsi szerintem. A jobb oldalam teljesen le volt bénulva, de most már tudom használni a jobb és bal kezemet is, tudok újra sportolni. Szóval mindenhonnan vissza tudok jönni, mert a Jóistennek valami terve van velem szerintem, de az Update-ből... a kommunikációmentes kommunikációból elegem van. A kommunikációból fogok visszavonulni és valami mást fogok csinálni

– zárta gondolatait Schobert Norbi.

Családja azonban teljes mellszélességgel kiáll mellette, ahogy ezt eddig is tették.

Amikor probléma adódik, a család összetart 

– hangsúlyozta felesége, Rubint Réka.

2023. május 11. 11:55
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Eltapsolta összes hitelét a kocsma pénzeszsákja, majd lóvá tette a rendőröket
A rejtélyes rablót a nyomozók nem találták.
Dömötör Csaba: Ez a brüsszeli politika legrosszabb arca
Az államtitkár elmondta, Magyarországot sok milliárdos büntetéssel sújtaná Brüsszel, ha nem fogadunk be menekülteket...
A tökéletes külső titka
Még a legszebb és legcsinosabb nőknek is készülniük kell a nyárra, azaz folyamatos energiabefektetés nélkül ők sem l...
Tények teljes adás, 2023. június 9., péntek
ÁLDOZATOK - Ketten meghaltak Gyöngyöstarjánban, miután elsodorta őket a patak megáradt vize. Hidakat és kerítéseket ...
Soha nem fogom abbahagyni!
81 éves, de nem áll meg, egy igazi örökmozgó a keszthelyi Bagyó Árpád, azaz Árpi bácsi. Megállás nélkül fúr, farag, ...
Egyre több a halott, temetőket mosott ki az árvíz Nova Kahovkánál, folytatódik Herszon támadása
Itt egy tok, amivel ipari környezetben sem vérzik el az iPad
Egykor csodacsapatok voltak, ma már csak focigyilkosok
Meghalt egy motoros az éjjel Szegeden
Az akciósan tízmillió forintos Suzuki Swift balladája