Divatdiktátor lett Kim Dzsongun

Észak-Korea legfelsőbb vezetője már a divatot is megszabja országa lakosságának, hihetetlen mik kerültek a tiltólistára.

Számos divatirányzat szerepel az észak-koreai vezető tiltólistáján, ugyanis így próbálja megállítani az "egzotikus és hanyatló" nyugati életmód befolyásolását az ország életébe.

Phenjan utcáira már nem lehet kimenni szakadt farmerekben, mintás pólókban, ahogy orrgyűrűket viselve sem, köszönhetően Kim Dzsongun legújabb intézkedésének, amelynek célja az észak-koreai társadalom még szigorúbb ellenőrzése, hogy megakadályozza a "kapitalista" ideológia letelepedését az országában.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a döntést a Rondong Sinmun észak-koreai újságban megjelent legutóbbi kommentárokban fejtették ki, amely Kim Dzsongun és a Koreai Munkáspárt szócsöve.


"A történelem döntő tanulsággal szolgál arra nézve, hogy egy ország kiszolgáltatottá válhat, és végül nedves falként omolhat össze, függetlenül gazdasági és védelmi erejétől, ha nem őrzik meg a hagyományaikat. Óvakodnunk kell a tőkés életmód legkisebb befolyásától is"
- írta a Rondong Sinmun nevű észak-koreai újság, amely Kim Dzsongun és a Koreai Munkáspárt szócsöve

A Daily NK beszámolója szerint az ország vezetője közölte nemrégiben az állampolgárokkal, hogy jelentsenek mindenkit, akiről kiderül, hogy „nem szocialista tartalmakat” néz, mint például a külföldi videók és magazinok.

2021. május 22. 10:23
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...