
Meghalt Kálloy Molnár Péter
A Harvard Egyetem díszdoktori címet adományozott hat embernek a csütörtöki ünnepségen a Tercentenáriumi Színházban – közölte a Harvard Gazette. A díjazottak között szerepelt Karikó Katalin biokémikus, Tom Hanks színész, Jennifer A. Doudna Nobel-díjas vegyész, Hugo Morales, a Radio Bilingüe társalapítója, Michael Mullen, egy kitüntetett katonai vezető és David Levering Lewis történész.
Karikó Katalin, az mRNS alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó biokémikus, akinek teljes úttörő munkásságáról megemlékeztek, így többek között arról is, hogy Drew Weissmannal együtt felfedezte, hogyan lehet az mRNS-t úgy megtervezni, hogy az emlőssejtekbe juttatva a kívánt fehérjéket előállítsa. Ezzel az innovációval hozták létre a koronavírus idején a Pfizer-BioNTech és a Moderna által kifejlesztett vakcinákat, ami a Covid-19 mellett még számos más betegség kezelésére is ígéretes.
A 66 éves, kétszeres Oscar-díjas és négyszeres Golden Globe-díjas Tom Hanks-t a Harvard Gazette neves színészként, producerként, íróként, rendezőként, emberbarátként, „Amerika apjaként” mutatja be, aki elkötelezett az emberek segítése iránt, többek között segített támogatást szerezni az AIDS- és rákkutatásnak, az űrkutatásnak és a második világháborús nemzeti emlékműnek.
Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható

Lezárult a Lakásvadászok első heti versenye, kiderült, kinek köszönheti győzelmét a nyertes

,,Kiskutyám, vegyél el!”- Váratlan telefonhívás pecsételte meg Müller Péter házasságát

Egy nyolcéves megjósolta Fejes Tamás jövőjét

Egykori versenyzőkkel duetteznek a Sztárban Sztár All Stars elődöntősei

Gyászol a Marvel-univerzum, meghalt a Pókember legendás színésze