
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Pénteken még nagyrészt felhőtlen, száraz idő várható sok napsütéssel, majd a késő délutáni óráktól a délnyugati határ közelében már megjelenhet fátyolfelhőzet. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon helyenként olykor élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

A fotó illusztráció: MTI/Balázs Attila
Szombaton délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de az északkeleti tájakon még legalább néhány órás napsütésre lehet számítani, illetve délutántól délnyugaton szakadozhat fel a felhőtakaró. Több helyen, főként a nap második felében valószínű eső, zápor, de a Nyugat-Dunántúlon kisebb a csapadék valószínűsége.
A déli, délkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon erős, olykor viharos lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 6 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű.
Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, rövidebb napos időszakokkal. Szórványosan - nagyobb eséllyel az északi megyékben - fordulhat elő eső, zápor. A délkeleti, déli szél többfelé megerősödik, az Északnyugat-Dunántúlon viharossá is fokozódik.
A hajnali 3-10 fokról délutánra általában 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő, de a délkeleti tájakon melegebb is lehet.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát