
Derecskei horror: Leszámoltak egy egész családdal
Ámokfutásba kezdett a család egyik tagja.
Tenyek.hu 2024. július 10., szerda 16:59
Erősen ittas férfi bántalmazta élettársa családját, most emberölés kísérlete, valamint életveszélyt okozó és súlyos testi sértés bűntettének vádjával kell szembenéznie – állt a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szerdai sajtóközleményében.
Információk szerint az elkövető párjával és közös gyermekükkel élt Derecskén, a nő szüleinek házában. 2023 júniusában a család együtt italozgatott, melynek során a férfi felvetette, hogy élettársával és a csecsemővel együtt szüleihez akar költözni. Ez azonban hatalmas vitához vezetett, mivel a nő és édesanyja szerint a férfi szülei rossz körülmények között éltek, ami nem lett volna alkalmas gyermeknevelésre.
Ezt követően a felháborodott férfi felpofozta élettársát és annak édesanyját, majd a szomszédos házba érve felkeltette párja nagyapját és telefont követelt tőle. Mivel a sértett nem engedelmeskedett, a dühös férfi mérgében kirángatta az udvarra, elvette mankójátés azzal kezdte elütlegelni. Ezután hatalmas erővel rátaposott a nagypapa mellkasára, aki ettől eszméletét vesztette.
A nő ekkor nagyapja segítségére sietett, de a férfi a hajánál fogva rángatta el onnan, majd üldözőbe vette a nő édesanyját, akit a földön fekve ájulásig ütött. Eközben a házban a nő édesapja próbált telefonon segítséget kérni, ezért a férfi többször is megszúrta, végül elfutott.
A nő anyja 8 napon túl gyógyuló, nagyapja pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. Habár az édesapa 8 napon belül gyógyuló szúrt sebeket szerzett, a szakértők úgy vélték, a támadás célja a sértett életének kioltása volt.
Az ügyészség a vádiratban a férfi börtönbüntetését, valamint közügyek gyakorlásától való eltiltását kérte.
A borítókép illusztráció: Shutterstock
+Ez is érdekelheti

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó



