
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Csütörtökön tartották a Gladiátor II. londoni premierjét, amelyen természetesen a főszereplők, köztük Pedro Pascal és Denzel Washington is részt vett.
Az este folyamán Pedro Pascaltól interjút kértek, amelyben arról beszélt, hogy Ridley Scott újabb alkotása ütősebb lesz, mint az első.
A színész ezt követően Paul Mescalról szeretett volna néhány szót ejteni, amikor Denzel Washington félbeszakította és kivette a kezéből a mikrofont.
Megváltoztatják a film nevét Gladiátorról Pedro One-ra. A főszerepben Pedro. Írta Pedro. Rendező: Pedro. Szerkesztette: Pedro
– viccelődött Washigton, amin jóízűt nevettek.
Pascal ezt követően reményeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy barátja is feltűnik majd a filmben.
Én nem fogok benne szerepelni
- jelentette ki komoly arccal Washington, amin mindketten felnevettek, majd megölelték egymást.
A baráti csevely végén Pascal megemlítette, hogy színésztársával bármikor szívesen meginna egy teát.
Tudod mit? Ez egy ígéret. Ha Los Angelesbe jössz, gyere fel hozzánk
- invitálta meg barátját Washington, amit Pascal azonnal elfogadott.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás