
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A tájékoztató szerint az örökzöld slágerekkel és látványos táncjelenetekkel tűzdelt film két fiatal mindent elsöprő szerelmének története.
A cselekmény szerint a két idősíkon játszódó filmben, a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában.
A levelekből egy szerelmi történet rajzolódik ki 1989-ből, amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi az apja által számára kijelölt vőlegényével. Közben a lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival és mindent elsöpör a szerelem.
A tájékoztatás szerint a Filmintézet 700 millió forinttal támogatja a produkciót. Az IKO gyártásában készülő film főbb szereplőit már megtalálták az alkotók, néhány mellékszerepre azonban még folyik a válogatás.
Mint felidézik, a Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén 120 millió forint támogatást szavazott meg az Inkubátor Programban készülő A világ eredete című szatirikus dráma gyártására.
Nagy Borbála első mozifilmje magyar-francia-német koprodukcióban készül, producere Iványi Petra.
Forrás: MTI / Címlapfotó: Kovács Tamás/MTI

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát