
Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna
Delhusa Gjon hétfőn ünnepelte 68. születésnapját, de ő maga még nem tudatosította, hogy ennyi év áll már mögötte, ami ráadásul egy 50 éves töretlenül sikeres zenei karriert is magába foglal.
Az énekest a TV2 székháza előtt várta a kisebb tömeg, noha csak csendes ünneplést tervezett párjával, Fannival. A reggeli Mokka kezdete előtt Gjon kapott rajongóitól házi süteményt, szerencsekövet, és sok minden mást, ami nagyon megmenelgette a szívét, hiszen ilyenkor érzi azt, hogy több évtizedes karrierje révbe ért, és a mai napig a zenéje tömegeket mozgat meg.
Gjon a Blikk-nek adott interjújában beszélt a családalapítást illető terveiről is, hiszen fiatalabb párjával, Fannival jó ideje egy párt alkotnak: „Természetesen szóba került már közöttünk ez a téma, az eljegyzés is megvolt, és sokan kérdezik, mikor lesz az esküvő és mikor jön a gyerek. Ez olykor azért elég terhes, mert nem szeretünk magyarázkodni, de úgy érezzük, van még időnk. Fanni 26 éves, úgy van vele, mint minden korabeli lány, szeretne gyönyörű esküvőt és majd gyereket is, de nem sietünk el semmit, élvezzük együtt az életet.”
Delhusa Gjon a Mokka adásában mutatta meg a „Miért van az” című dalához forgatott új videóklipjét, de mesélt arról is, mi mindent gondol az elmúlt 50 évről, és mik a tervei a jövőt illetően.

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt