
Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint az észak-koreaiak efféle akciói fokozzák a két ország között fennálló feszültséget, ami az erősen felfegyverzett határszakasz közelében végzetes következményekkel is járhatnak.
A dél-koreai elnöki hivatal egy hete jelentette be, hogy a phenjani akcióra válaszul hangosbeszélőket telepítenek a határ környékére, az ezt bejelentő közleményben pedig Észak-Koreát tették felelőssé a két ország közötti konfliktus esetleges eszkalációjáért.
A propagandát, a világ híreit és K-pop zenét harsogó dél-koreai adásokat a katonai tisztviselők a pszichológiai hadviselés hatékony formájának tartják.

Fotó: X
Észak-Korea május óta több ezer léggömböt küldött Dél-Korea felé, a cigarettacsikkektől a műanyagig és állati ürülékig terjedő hulladékkal megtöltött léggömbök komoly károkat okoztak Dél-Korea-szerte.
A dél-koreai hatóságok már korábban felszólították a határmenti területen élőket, hogy semmilyen körülmények között ne érjenek hozzá a csomagok tartalmához, illetve arra figyelmeztettek, hogy a zuhanó zsákok komoly sérüléseket és károkat okozhatnak.
A 1953-ban lezárt koreai háború tűzszüneti megállapodással ért véget, a két ország jogilag a mai napig nem kötött békeszerződést, és így technikailag több mint hetven éve hadban áll egymással.
Forrás: MTI

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket