
Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban
75 éves lett a magyar blues koronázatlan királya, Deák Bill Gyula, a jeles nap alkalmából pedig egy tortával is meglepték pénteken reggel a Mokka stúdiójában.
Az énekes örül, hogy megérhette ezt a kort, és sajnálattal gondol rengeteg barátjára, akiknek nem adatott ennyi idő. Elárulta, ezenkívül egyáltalán nem foglalkozik a saját életkorával, ugyanis fiatalokkal van körbevéve a zenekarában.
Bill Kapitány elfogadta, hogy új szelek fújnak a zeneiparban, gratulált a jelen kor sztárjainak, hiszen úgy látja, bár nem igazán tud azonosulni velük, de ugyanúgy egy új stílust hoztak be, mint egykor ő és Hobo.
Rengeteg fiatal jár még mindig a magyar blueskirály koncertjeire is, és úgy véli, a mostanihoz hasonló vészterhes időkben a rajongók felől érkező szeretet felértékelődik.
Ők tartanak életben
– fogalmazott, és addig nem tervezi maga mögött hagyni a színpadot, amíg van hangja, és van rá igény.
Deák Bill Gyula a beszélgetés során elmondta, bandájával nagyon keményen készülnek november 18-i koncertjükre, ahová barátját, az általa emberileg és szakmailag is nagyszerűnek tartott Caramelt hívta meg sztárvendégnek.

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én