
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Szőcs Reni napokkal ezelőtt a kórházból posztolt, ugyanis hétfőn már a terhessége 42. hetében járt.
Minden reggel úgy kelek fel, hogy ma éjszaka sem indult be, húha.. lassan mehetünk egyből óvodába, ha így folytatjuk
- írta bejegyzésében humorosan.
Az elmúlt hetekben az is kérdéses volt, hogy fel tud-e lépni a pápalátogatás szombati koncertjén az Arénában, hiszen babájával április közepére volt kiírva.
A fellépés végül zavartalanul zajlott, ugyanis a kislány pár nappal később, május 3-án látott napvilágot.
Az örömhírt a büszke anyuka osztotta meg pénteken az Instagram-oldalán.
Üdv a kis családunkban Amélia, nincsenek szavak, nem tudom leírni sem igazán, de minden édesanya jól tudja miről beszélek...
- kezdte gondolatait az énekesnő.
A fiatal anyukának kedvese volt a legnagyobb támasza, aki amellett, hogy fizikailag is vele volt, a szülés előtt és után is bátorító, dicsérő szavakkal halmozta el párját.
olyan hihetetlenek vagytok Ti Nők! többet kéne titeket ünnepelni...
- mondta kedvesének, az újdonsült apuka, amitől Reni könnyekig hatódott.
A posztban a sok jókívánságot is megköszönte, amiket a rajongóitól kapott, majd elárulta, hogy annak ellenére, hogy még csak most jön a neheze, minden rendben van velük, párjával igyekeznek az ösztöneikre hallgatni.
Címlapfotó: Szőcs Reni hivatalos Instagram-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát