
Marsi Anikó: Új év – új én
Kafi Rea Milla hat hete adott életet első gyermekének, Jonatánnak.
A szomáliai származású modell és férje, Kovács Patrik a kedd reggeli Mokka vendégei voltak, ahová kisfiukat is magukkal vitték, aki a beszélgetés ideje alatt a babakocsiban játszott édesdeden.
A házasok elárulták, hogy olyan természetes a létezése, mintha mindig is velük lett volna.
Igyekeznek megosztani a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatokat, sőt, az éjszakákat is beosztják, hogy egyhuzamban mindketten tudjanak aludni pár órát.
A kicsi azonban nyugis baba, édesanyja elmondása szerint csak akkor sír, ha éhes.
Kafi a szülésélményéről és mindennapjaikról is mesélt.
Késett egy hetet a gyermek, ezért megindították
- mondta, majd férje hozzátette: három és fél óra alatt megvolt szerelmük gyümölcse.
A tudatos édesanya igyekszik a munkáját is úgy szervezni és tervezni, hogy vagy magával tudja vinni Jonatánt, vagy otthonról tudja elvégezni a feladatát.

Marsi Anikó: Új év – új én

Letartóztattak egy ismert színészt, miután bántalmazott egy sofőrt

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője