
Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?
A színész igyekszik elkerülni a felhajtást és csak a bejglik beszerzését vállalja magára.
Úgy érzem magam, mint a csatatéren, mintha frontvonalon lennék, mert több száz ember tolong és bejglit akar
– meséli Pici, aki egy bevált helyről szerzi be az ünnepi édességet. A színművész emellett kiemelet több olyan dolgot is, amit nem szeret a karácsonyban.
Tele vagyunk ajándékvásárlási kényszerrel, amikor olyan meglepetéseket is megveszünk, aminek semmi értelme, hiszen tudjuk, hogy a pincében köt majd ki
– magyarázza a színész, akinek a legfontosabb ebben az időszakban, hogy együtt legyen azokkal az emberekkel, akikkel kevés időt tud tölteni.
Az ideális karácsony számára olyan, mint amilyet gyerekkorában tapasztalt, így onnan próbálja a szokásokat továbbvinni. A nővérének ezért nem hagyja, hogy változtatásokat vezessen be.
A menü náluk nagyából minden évben ugyanaz, ami gombás hortobágyi palacsintából, aszalt szilvával töltöttpulykamellből, pecsenyehúsból, krokettből, burgonyapüréből és desszertekből áll.
Pici azt is elárulta, nyomós oka van annak, hogy otthon nem állít fát. Hiszen sok évvel ezelőtt, amikor a feldíszített műfát le akarta vinni a pincébe, elesett a lépcsőházban és összetört minden. Az utóbbi években az adventi koszorú adja meg számára az ünnepi hangulatot.
A színész mindemellett örül a pihenésnek, hiszen 25-én, az előző évektől eltérően még nem dolgozik.

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle

Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám

Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor

Közel 30 kiló halból készít halászlét a Kincsvadászok műkereskedője

Konyhájából üzent Szentkirályi Alexandra

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat