
Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!
Még be se fejezték balatoni nyaralójuk felújítását, máris egy újabb projektbe fogott Marsi Anikó és férje, Gyarmati Gábor. A műsorvezető fúr, farag, fest és csiszol, hogy családi fészkük pontosan olyan legyen, ahogy ők megálmodták. A szerdai Mokkában a műsorvezető megmutatta, hogyan állnak éppen a munkálatokkal, Holp Rebeka viszont nem érkezett hozzá üres kézzel. Anikó ugyanis kedden ünnepelte 49. születésnapját, ezalkalomból pedig virág helyett egy kézi tűzőgéppel lepték meg, amire jelenleg a felújítás miatt óriási szüksége van. A meglepetéstől szinte könnyekig hatódott és elmondta, hogy jelenleg ezeknek az apró segítségeknek örül a legjobban.
Hogyha tehetem, akkor minden barátomtól igyekszem azt kérni, hogy segítsen be, ha eljön vagy meglátogat. De egyébként tegnap, a születésnapomon egész nap attól rettegtem, hogy mi lesz akkor, hogyha véletlenül úgy akarnak felköszönteni az én barátaim, hogy megjelennek itt meglepetésből. És akkor megnyugtattam magam, hogy az sem gond, mert akkor simán befogom őket dolgozni
– mesélte hozzátéve, hogy végül mindenki telefonon köszöntötte őt fel, aminek nagyon örült, de a közös munka így elmaradt.
Marsi Anikó férjével a felújítás idején is tökéletesen kiegészítik és segítik egymást. Igyekeznek mindenből kivenni a részüket, együtt terveznek, festenek és csiszolnak is. A bútoraik egy részét is ők maguk varázsolják újjá, több elemet például az édesanyjától kapott Szolnokról, így a családi darabok is megmaradnak, csak egy kicsit újabb, modernebb külsővel.

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle