
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A rendőrök 2022 októberében kezdtek el nyomozni az ellen a pápai férfi ellen, aki internetes társkereső oldalakon próbált szexuális kapcsolatot keresni fiatal fiúkkal.
Az elsődleges adatgyűjtéseket, majd a férfi pontos tartózkodási helyének beazonosítását követően a nyomozók tavasszal kutatást tartottak H. Benjámin lakásán, majd mobiltelefonjának tikosított üzenetküldő applikációjában 50 különböző hosszúságú, gyermekpornográf videófelvételt találtak – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy a készüléket így lefoglalták, majd annak tüzetes átvizsgálása során megállapították, hogy a férfi 2022 augusztusától kezdte el telefonján tárolni az illegális felvételeket, mely gyűjtemény az idő előrehaladtával egyre bővült. A videók elemzése során az is kiderült, hogy a felvételeken a pár hónapos csecsemőktől a serdülőkorú fiúkig számos gyermek szerepelt. Mindegyikük úgy, hogy éppen férfiak létesítenek velük szexuális kapcsolatot.
Miután összegyűltek a bizonyítékok a 30 éves férfi ellen, a nyomozók akciót szerveztek az elfogására. Pápai lakásában kapták el július 25-én.
Előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki tizenkettedik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvétel megszerzésével vagy tartásával elkövetett gyermekpornográfia elkövetése miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit csütörtökön a Veszprémi Járási Bíróság el is rendelt.
A nyomozás folytatódik, hogy a felvételeken szereplőket is beazonosítsák a rendőrök, valamint vizsgálják, hogy a férfi terhére súlyosabb bűncselekmény is róható-e.
Korábbi tartalmak:
Élettársa kisunokáját erőszakolta éveken át egy vasi férfi
8 éves kisfiút molesztált egy 59 éves taksonyi férfi, részletesen vallott

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen