
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Németh Lajos és Csehy András a hóhelyzet miatt utazott mintegy ötszáz kilométert Ausztria középső részéig, ahol 30-50 centiméteres hó és mínusz 11 fok várta őket.
Ugyanakkor az elmúlt napokban, hetekben Magyarországon is rég nem látott tél köszöntött be, országos havazás volt, amitől az elmúlt évek tapasztalatai miatt kissé el voltak szokva az emberek. A meteorológus a hétfői Mokkában elmondta, a hazai hegyekben megmarad a hó az elkövetkező időszakban is, és még ha enyhülés érkezik is, egészen biztosan fehér lesz a karácsony odafent.
Ha már ott voltak Csehy Andrással, síeltek, valamint ellátogattak Robbie Williams síparadicsomban megtartott koncertjére és a salzburgi adventi vásárba is, ahol értelemszerűen szóba került az ajándékozás kérdése.
Németh Lajosék családjában nem kötelező ez a program, de ő személy szerint szereti meglepni szeretteit valamivel a fa alatt, így – bár nagy meglepetést ezúttal nem fog okozni, mivel előre megbeszélték – feleségének most egy fülbevalóval kedveskedik, és ezt halkan megsúgta a kamerának is.
A meteorológus végül jókívánságait fejezte ki, mindenkinek áldott, békés készülődést kívánt.
Majd aztán boldog karácsonyt! Remélem, fehér lesz
– tette hozzá.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek