
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Dr. House színésze, Kal Penn őszintén bevallotta másságát, és azt is elárulta, nemrégiben eljegyezte párját, Josh-t, akivel már 11 éve vannak együtt. A sztár könyve, a „You Can't Be Serious” kedden jelenik majd meg, ebben pedig lerántja a leplet karrierjéről és magánéletéről is egyaránt – írta meg a LadBible.
A könyv kéziratát elküldte szintén színész barátainak, köztük a Brooklyn Nine-Nine sztárjának, Andy Sambergnek, aki elismerő szavakkal írt ajánlást a borító hátuljára, és mindenkinek jó szívvel ajánlja Penn írását.
Kal Penn megköszönte azt a sok támogatást és bíztatást, amit szeretteitől kapott az évek során.
„Sosem titkoltam a dolgot azok előtt, akikkel személyesen találkoztam. Legyen csak szó olyasvalakiről, akivel egy bárban találkoztam, Josh és én nyíltan vállaljuk ezt. Nagyon izgatott vagyok, hogy megoszthatom mindezt az olvasókkal. De Josh, a párom, a szüleim és a bátyám, a négy olyan személy, akikhez legközelebb állok a családban, meglehetősen csendesek. Ők nem szeretnek a figyelem középpontjában lenni, és inkább távol maradnak a rivaldafénytől" – mondta Penn.
Címlapfotó: instagram.com/Kal Penn

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát