
Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat
Béres Anett a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol egészségügyi állapotáról, a bulvárral való kapcsolatáról és ciprusi nyaralásáról vallott a nézőknek.
Elmondta, hogy a két évvel ezelőtti teaszeánszos botránya után teljesen új életet kezdett, levonta a tanulságokat.
Gyógyulása közel másfél évig tartott, ráadásul az orvosok várakozásain felül sikerült felépülnie.
Hangsúlyozta, hogy már túltette magát a történteken, azonban egy valamit nem ért.
Az emberek valahogy nem tudják elfelejteni és engem csak ehhez kapcsolnak. Bármi cikk megjelenik rólam teljesen mással kapcsolatban mindig én vagyok a teaszeánszos lány
- mondta a valóságshow-szereplő, majd hozzátette, hogy sokat tanult az esetből.
Ami nem működik az életünkben, azt engedjük el, mert szerintem az egy nagyon nagy hiba az emberek életében, hogy nem tudunk a jelenben élni
- fejtette ki gondolatait.
Éppen ezért igyekszik megtalálni a mindennapjaiban is a boldogságot, nem csupán dátumokhoz, eseményekhez, emberekhez kötni azt.
Legutóbb például barátnőivel, köztük Sáfrány Emesével utaztak Ciprusra, ahol a strandolás és a kikapcsolódás mellett engedett a kísértésnek: egyik éjszaka ugyanis egy játszótéren szórakoztak.
A nem mindennapi kalandról készült videót a Mokka stábjának is megmutatták.

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás

Ismét a miskolci Európa legszebbje: Így néz ki az idei adventi villamos


