
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Horváth Charlie 75 évesen sem lassít, már ötven fellépése van leszervezve csak erre az évre, ráadásul ez nem is számít nála olyan soknak, hiszen menedzserével kitalálták, hogy a 2023 legyen valamivel nyugodtabb év.
Mikor zenésztársaival telefonál, nekik is el szokta mondani, hogy ő nemcsak a munkában, hanem a pihenésben is el tud fáradni, ezért azt sem szabad túlzásba vinni.
Charlie 1964 óta folyamatosan színpadon van, szerencsésnek tartja magát, hogy olyan kollégákkal dolgozhatott együtt az évek alatt, akiktől mindig tudott valamit tanulni.
„Talán Istennek köszönhetem, meg a barátaimnak” – mondta, és bár évtizedek óta a csúcson van, máig óriási boldogság, mikor teltházasak a koncertek, ahol még a fiatalok is éneklik a dalait.
Úgy gondolja, most több tehetség van, mint az ő idejükben volt, ezeknek a fiataloknak pedig segítő kezet kell nyújtani. Zenésznek ugyanakkor szerinte születni kell, mert focizni sem lehet úgy megtanulni, ha az embernek egyáltalán nincs labdaérzéke, de a szakma iránti elkötelezettség és a közönség szeretete is viszi előre az embert.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát