
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Ahogyan már tőle megszokhattuk, ismét hiányos öltözetben mutatta meg magát az interneten Tuvic Aleksandra, a Kőgazdag fiatalok és a Párharc harmadik évadának bombázója.
Szanditól nem áll messze a magamutogatás, sőt, büszkén vállalja megannyi plasztikai beavatkozásának eredményeit.
Míg ősszel lóháton készült szenvedélyes fotóival hozta zavarba rajongóit, addig nyáron rendszeresen bikinis fotóitólolvadnak el férfi követői.
Legutóbb azonban egy testhez simuló, kivágott ruhában jelentkezett be Ibizáról, mely nem csupán kerekded melleit hangsúlyozta ki, hanem szexi csípőjét is, melyen nyoma sincs a bugyija pántjának.
Máskor csipkés fehérneműkben villantja meg formás idomait, most azonban úgy tűnik, a júniusi kánikulában a textil alatt az anyaszült meztelenséget választotta.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás