
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Az Antwerpeni Szövetségi Bűnügyi Rendőrség – az Europol Magyar Összekötő Irodán, illetve a Belga FAST csoporton keresztül – kérte fel nyár elején a magyar rendőröket egy rendkívül súlyos, életellenes bűncselekmény elkövetőjének az elfogására. A 24 éves afrikai férfi elfogatóparancsában a „veszélyes” és az „erőszakos” jelző szerepelt. A belga társhatóság több más bűncselekmény mellett súlyos testi sértés és emberrablás miatt kereste – közölte a rendőrség.
Az antwerpeni nyomozók által felderített adatok szerint a ruandai állampolgárságú, fegyveres bűnöző felkutatásával kapcsolatosan beszerzett információk szálai Magyarországra vezettek, itt ugyanis kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezett – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy a célkörözési nyomozók – az ügy kiemelt súlyosságára, valamint a férfi veszélyes jellegére tekintettel – a rendelkezésükre álló valamennyi erőt, eszközt és módszert bevetették annak érdekében, hogy a férfit itthon minél hamarabb felkutassák, tekintve, hogy bűnöző életmódja miatt közvetlen veszélyt jelentett a lakosságra.
Az elkövető lehetséges felbukkanási helyeit nyár közepére sikerült a fejvadászoknak behatárolniuk, majd augusztus 4-ére akciót szerveztek az elfogására. Ehhez a TEK segítségét is igénybe vették, mivel feltételezni lehetett, hogy a férfi fegyvert tart magánál. Budapesten, egy VIII. kerületi ingatlanban fogták el egy lakásban. A TEK munkatársainak felszólítására egyből megadta magát, nem tanúsított ellenállást.
A rendőrök a férfit a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, majd őrizetbe vették. A belga hatóságoknak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek