
Elkezdődött a szívszorító küldetés: Nehéz sorsokkal néz szembe Gelencsér Tímea
Az Ázsia Expressz újabb hajszájában Till Attila és Stohl András, Krausz Gáborral és Mikes Annával, valamint L.L. Juniorral és Dárdai Blankával küzdött meg a továbbjutásért pénteken. Végül óriási küzdelemmel, de Tilláék értek be harmadiknak az egész napos megpróbáltatás után a célba, így nekik kellett búcsúzniuk az Ázsai Expressztől.
Még a búcsúzást is elképesztő humorral vették a fiúk, de persze nem maradt el a meghatódottság sem szavaikból. Buci könnyek közt búcsúzott.
Furcsa verseny ez. Nincs benne fekete és fehér. Megtanultam elengedni. Egy nagy versenyző vagyok, aki nem akar és nem is tud veszíteni, és most ezt valahogy így 57 évesen megtanultam a barátom mellett, hogy el lehet engedni
– mondta Bandi.
A meghatódottságot aztán egy kis humorral is megfűszerezte.
Ilyen csávót, hogy egy iszonyatos sprintversenyben megengedi magának, hogy „mit szólnál, ha innánk egy kávét”. Álltam és kérdeztem, hogy ez hülye?
– tette hozzá viccesen Buci.
A búcsúzáskor Ördög Nóra és a csapattársaik is könnyek közt búcsúztak a két fiútól.
A kiesést követően Tilla a közösségi oldalán is üzent.
Itt a vége! Köszönjük azt a hatalmas szeretetet áradatot, amit kaptunk tőletek! Köszönjük a rengeteg kedves kommentet! Köszönjük, hogy szurkoltatok nekünk! Ritkán szoktunk ilyen műsorokban versenyzők lenni, de ez most a kiesésünket leszámítva nagyon jól alakult! Mikor elvállaltuk mi is aggódtunk azon, hogy mennyire leszünk kiszolgáltatottak ebben a helyzetben, de végül – köszönhetően a ti szereteteknek is – nagyon jó érzésekkel fejeztük be! Óriási élmény volt ez a műsor! A sok nehézség, szenvedés szerintem nekünk megszépült, mindent köszi a készítőknek is! Biztos izgi lesz a befejező két hét is, közelről ismerve a versenyzőket a vége brutál nagy menet lesz!!!! A versenytársaknak is pusz
- írta Tilla.
Korábbi tartalom:

Elkezdődött a szívszorító küldetés: Nehéz sorsokkal néz szembe Gelencsér Tímea

Feszült pillanatok: Stohl András reagált Kiara Lord múltjára

Meglepő és érdekes számokat közöltek a téli olimpia megnyitójáról - Fotókkal

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben