
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A vádirat szerint a sértett június 7-én délután hazafelé tartott Tatán, amikor az elkövető leszólította, arra kérte, hogy adjon meg egy korábbi 1470 forintos tartozást. A férfi ezt elutasította, ezért az elkövető ekkor ütni kezdte.
A támadó elvette a sértett táskáját, amit átkutatott és távozott. A férfi követte az elkövetőt, hogy visszakérje a táskáját, de a vádlott nem adta azt vissza, sőt ököllel ismét többször megütötte. Mindezen felül a nyaka köré tekerte a táska szíját és fojtogatni kezdte – közölte az ügyészség.
A megtámadott férfi ekkor elájult, és mire magához tért, a támadó a telefonjával, és a 4 400 forintot tartalmazó pénztárcájával távozott. A bántalmazás közben arccsontja és a bordája is eltörött.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy amennyiben az elkövető az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy őt a Tatai Járásbíróság a 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 21 200 forint összegű vagyonelkobzásra ítélje.
A címlapfotó illusztráció

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád