
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az autógyár csütörtöki közleménye szerint az aukciót május 5-én tartották a konszern múzeumában, és az 1955-ben Rudolf Uhlenhaut főtervező által konstruált ritkaságot egy magángyűjtő vásárolta meg. A másik példány a gyár tulajdonában marad, és továbbra is a Mercedes-múzeumban lesz megtekinthető.
Az Uhlenhaut-coupék mérföldkövet jelentettek a sportkocsifejlesztésben, és fontos pillérei a Mercedes-márkának - hangsúlyozta Ola Källenius, a konszern elnöke.
Az autó bevételéből világméretű ösztöndíjprogramot (Mercedes-Benz Fund) finanszíroznak abból a célból, hogy új technológiák kifejlesztésére sarkalljanak egy újabb nemzedéket, főleg a dekarbonizálás és az erőforrások kímélése területén.
Az alapból olyan diákokon segítenek, akik másként nem jutnának elegendő forráshoz tanulmányaikhoz - közölték.
MTI

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát