Botrány Lengyelországban: egyes közszereplők soron kívül oltatták be magukat

Botrányt keltett Lengyelországban az, hogy soron kívül beoltatta magát a koronavírus ellen több olyan közszereplő, aki erre egyelőre nem lenne jogosult, köztük Leszek Miller európai parlamenti képviselő, volt kormányfő, valamint több színész. Az ügyben vizsgálat indult.

2021. január 04. 17:21

A soron kívüli oltásokra azután derült fény, hogy Leszek Miller, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) politikusa múlt csütörtökön a Twitter közösségi oldalon közölte: előző nap megkapta a vakcina első adagját.

Aznap a varsói orvostudományi egyetem (WUM) - ahol a kijelölt oltóhelyek egyike működik - közölte: "többletvakcinákat" használtak fel, többek között 18 színész és a kultúra világából ismert más személyiségek oltására.

A beoltott hírességek a WUM szerint beleegyeztek, hogy részt vesznek az oltásnépszerűsítő kampányban. A művészek nevét a klinika nem közölte, de a közösségi médiában például maga számolt be a beoltásáról Krystyna Janda, az Andrzej Wajda filmjeiből is ismert, a jelenlegi kormányt gyakran bíráló színész. Megerősítette beoltását mások mellett a kormánnyal ugyancsak kritikus TVN kereskedelmi televízió programigazgatója, Edward Miszczak is.

A vakcinakészleteket kezelő lengyel hatóság azonban cáfolta, hogy a WUM az oltási programon túli szállítmányban részesült volna, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője, Michal Dworczyk pedig aláhúzta: a január közepében induló oltásnépszerűsítő kormányprogramban szereplő művészek közül egyelőre senki sem oltatta be magát, Jandát és Miszczakot pedig nem kérték fel, hogy a kampányban szerepeljenek.

A soron kívüli oltások ügyében hétfőn indít vizsgálatot a lengyel állami egészségügyi biztosító, az NFZ. A lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, Michal Wos pedig vasárnap este bejelentette: a botrány kapcsán ügyészségi eljárást kezdeményez a WUM rektora ellen.

A lengyelországi vakcinázási program keretében december végétől az úgynevezett "zéró csoport" - az egészségügy dolgozók, illetve családtagjaik, valamint a kórházban kezelt koraszülött csecsemők szülei - oltása zajlik, hétfőig több mint 50 ezren kapták meg a BioNTech-Pfizer vakcina első adagját. A politikusok közül csak azokat oltják be, akik egyben orvosok is.

 

Január közepétől indul a következő elsőbbséget élvező csoport oltása, abba többek között a 65 évnél idősebb embereket, a rendfenntartó erőkben szolgálókat és a tanárokat sorolták be.
A lengyel kormány az európai uniós programon belül hatvanmillió adagra kötött szerződés, amellyel harmincmillió embert - vagyis gyakorlatilag az ország felnőtt lakosságát - lehet beoltatni.

Január végéig 1,5 millió adag szállítását várják. A BioNTech-Pfizer német-amerikai vakcina után az amerikai Moderna cégtől várhatók szállítmányok, az év első negyedévében ez mintegy nyolcszázezer további adagot jelenthet - közölte egy hétfői interjúban Michal Dworczyk.

Későbbi hétfői sajtóértekezletén Dworczyk egy harmadik, a CureVac német cég által gyártott vakcinát is említette, amelyből - az uniós szintű engedélyezés esetén - az első negyedév végéig 400 ezer adagot várnak. Március végéig 2,9 millió lengyelt olthatnak be Dworczyk szerint.

A zéró- és az első csoportban összesen 11 millió személy jogosult a vakcinálásra. A mintegy egymillió fős zéró csoportból eddig mintegy félmilliónyian jelentkeztek - mondta el Dworczyk.

Megerősítette: Lengyelországba eddig 670 ezer adag oltás érkezett meg, a vakcinálást országszerte több mint 6 ezer oltóhelyen fogják végezni.

Az egészségügyi tárca hétfői adatai szerint egy nap alatt a közel 38 millió lakosú Lengyelországban 4432 új koronavírus-fertőzést regisztráltak. Kifejezetten a Covid-19 miatt 8-an, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 34-en hunytak el. A múlt hét második felében tízezer felett voltak a napi fertőzöttségi adatok, a hétfői csökkenés a hét végén végzett vírusteszt alacsonyabb számával lehet összefüggésben.

MTI/Fotó: illusztráció (MTI/Veres Nándor)

Az újonnan engedélyezett oltóanyagokkal felgyorsítható a védőoltás
Magyar gyerekek kaptak levelet a Harry Potter világhírű írónőjétől
J.K. Rowling rengeteg elfoglaltsága mellett időt szakított és válaszolt a magyar általános iskolás rajongóinak.
Iszonyatos tempóval repült át a körforgalmon az autós - VIDEÓ
Egy út szélén álló vadat figyelt, ezért nem vette észre a körforgalmat.
Hihetetlen világrekordot döntött meg góljával a kapus - VIDEÓ
Világrekordot döntött az angol negyedosztályú Newport kapusa, Thomas Lloyd King.
Macskaposta segítségével kommunikálnak a szomszédok
A cica már hosszú ideje segít gazdáinak tartani a kapcsolatot a kedves szomszédokkal, és ez a koronavírus miatti els...
Von der Leyen: nagy aggodalomra adnak okot a vírusmutációk
A koronavírus-járvány továbbra is nagyon súlyos következményekkel jár Európában, a vírus újonnan megjelent mutáns vá...
Biden számos rendeletet írt alá a járvány megfékezését célzó intézkedésekről
Joe Biden amerikai elnök első teljes hivatali napján, csütörtökön egy sor rendeletet írt alá a koronavírus-járvány m...
Villogni akart, egy kiégett autó lett a vége - VIDEÓ
A fiatal férfi gumiégetésből tartott bemutatót barátainak, amikor olyasmi történt, amivel ő maga sem számolt.
Gulyás: a háziorvosok bérnövekedésének mértéke a praxisközösség szorosságától is függ
A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor ...
Már a börtönből szabadulása napján is csalt - VIDEÓ
Országszerte károsított meg szállásadókat egy férfi, aki mentősnek adta ki magát, pedig soha nem dolgozott a mentősz...