
74 éves korában meghalt Chris Rea
Nagyszerű napon van túl a magyar olimpiai csapat, hiszen női pólósaink megverték Kanadát, míg férfi kézilabdázóink simán, tíz góllal múlták felül az argentin válogatottat a párizsi ötkarikás játékokon.
Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője a keddi Mokkában felhívta a figyelmet, hogy a vívásban, ahol az eddigi egyetlen magyar érem született, befejeződtek az egyéni számok. Muhari Eszter bronzérme ellenére lehet némi hiányérzetük a szurkolóknak, ugyanis világbajnokaink és még a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron is korán elbúcsúzott.
A szakértő mégis úgy fogalmazott, nem az a nagy meglepetés, ami most történik, sokkal inkább Szilágyi zsinórban megnyert három olimpiája ment csodaszámba egy ilyen kiszámíthatatlan sportágban. Szöllősi György szerint azért sincs ok az aggodalomra, mert még csak az országok 15 százaléka rendelkezik dobogóval az idei játékokon, kedden pedig már Milák Kristóf is medencébe ugrik, aki a körülötte kialakult különös helyzet ellenére is komoly esélyesnek számít saját versenyszámaiban.
A beszélgetés során nem mentek el szó nélkül a párizsi olimpiát eddig övező botrányok mellett sem. A Szajna vízminősége továbbra is kritikus, ami miatt a triatlont el kellett halasztani, szabotázsakciókról lehetett hallani a francia fővárosban, de talán mindennél nagyobb vihart kavart a megnyitóünnepség, amelyen százmilliók botránkoztak meg.
Szöllősi György rámutatott, minden eddiginél olcsóbban szerették volna kivitelezni a franciák ezt az olimpiát, ám a takarékosság sok esetben szervezetlenséghez vezetett, amit egyelőre a szurkolók, a sajtó, de még a sportolók is megszenvednek.

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka