Borzalmas dolgok derülhettek ki Révész Zsuzsa gyilkosáról, ha ez igaz, akkor fordulatot vehet az ügy

Sz. Tamásnak komoly gondjai lehettek.

Saját autójában ölték meg szombaton Révész Zsuzsanna kommunikációs szakembert Budapest egyik előkelő negyedében, a Rózsadombon.

A 18 éves gyilkosról kiderült, hogy korábban párkapcsolatot folytatott az áldozat 17 éves lányával, és bántalmazta is őt. A fiatal édesanyja az ügyben feljelentést tett, és nem sokkal ezt követően végeztek vele.

Gyarmati Rita hétfőn reggel a Mokkában kielemezte, valószínűleg deviáns viselkedéssel küzdhetett az elkövető, amelynek kellettek, hogy legyenek előjelei, ugyanis rendkívül ritka, hogy a lelki problémák egy ehhez hasonló vérengzésnél kerüljenek csak felszínre. Olyan személyiségzavarról lehet szó, amelyek esetlegesen még a bírósági ítélethozatalnál is enyhítő körülményt jelenthetnek. 

A pszichológus szerint a szülőknek kellett volna észrevenniük, hogy valami nincs rendben.

Ha nem bírok a gyerekemmel kamaszkorában, akkor érdemes elmenni akár egy családterápiára

– fogalmazott Gyarmati Rita, aki szerint, ha segítséget kell kérnie az embernek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz szülő, csupán hogy akár valami sokkal komolyabb dolog húzódhat meg a háttérben, ami olyan szörnyűséghez vezethet, mint a hétvégi.

2024. november 04. 12:18
Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök online felületén jelentette be, ki lesz Rákay Philip műsorvezetőtársa a szept...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Immáron 15. alkalommal telt meg a budapesti Józsefváros Szenes Iván tere. A legendás dalszövegíró, zeneszerző ezen a...
family
Divatikonok, sztárparádé, extravagáns és lenyűgöző kollekciók... ruhák minden mennyiségben! A Budapest Central Europ...
family
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 8., hétfő
Tényleg egy társkeresőn keresi az igazit Rubint Réka? Az ország egyik legismertebb fitneszanyukája, aki nemrég még a...
family