
Borult Kulcsár Edina és G.w.M közös terve, árulkodó fotók kerültek fel a netre
A szerelmesek hiába tervezték meg lépésről lépésre a jövöjüket, most változott a sorrend.
Tenyek.hu 2022. november 06., vasárnap 13:58
Kulcsár Edina még nemrég jelentette be, hogy hivatalosan is elvált exférjétől, Szabó András Csutitól, máris férjhez megy élete szerelméhez, Varga Márk G.w.M-hez.
A pár első közös interjújában már pedzegette az egybekelés gondolatát, sőt, a nagy nappal kapcsolatos vágyaikat is megosztották a Tények Plusz nézőivel.
A beszélgetés során azonban azt mondták, hogy prioritást a születendő közös gyermekük élvez, így lánykérésen sem gondolkodtak még.
Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy változott a sorrend. Edina ugyanis sejtelmes felvételeket osztott meg Instagram-oldalán, melyek szerint csupán napok vagy órák választják el attól, hogy újra feleség legyen.
Az egyik fotón az esküvői ültetési rend látható, melyet még az éjszaka folyamán véglegesített. A másodikon pedig első házasságából született gyermekei, Medox és Nina ünnepi öltözéke tündököl egy autó hátsó részének kapaszkodójára akasztva. A kis öltöny mellett azonban egy fekete ruhazsák is megfigyelhető, melyben minden bizonnyal Edina menyasszonyi ruhája lapul, szinte indulásra készen.
Ám nem csak a bájos üzletasszony gondoskodott gyermekei elegáns viseletéről, G.w.M ugyanis a napokban vásárolt kisfiának egy stílusos szettet.
A címlapfotó illusztráció: tv2play.hu
+Ez is érdekelheti

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát



