
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Három versenyző jutott a Farm VIP kedd esti elődöntőjébe: Smaltig Dalma, Dudás Miklós és ifj. Schobert Norbert, a világbajnok kajakozó azonban betegsége miatt nem tudott megjelenni a Mokkában.
Smaltig Dalma nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy megnyeri a versenyt. Még soha korábban nem győzött női versenyző, úgy gondolta, miért ne ő lenne az, aki megtöri ezt a sorozatot.
A luxusfeleség örül, hogy olyan oldalát is láthatták a nézők, amiből eddig nem sokat. Ilyen aversenyszelleme, a munkabírása, még ha a műsor készítői szerinte keveset is mutattak meg ebből, ezt pedig a kíméletlen kommentelők meg is lovagolják.
Ifj. Schobert Norbert viszont nem győzni ment a farmra, sokkal inkább élményeket szerezni, embereket megismerni. Nem titkolt célja volt az is, hogy megismerjék az emberek, hogy ne csak egy kép alapján tudjanak véleményt alkotni róla, de mire észbe kapott, már az elődöntőbe jutott.
A Farm VIP elődöntőjét és döntőjét december 27-én és 28-án láthatják a TV2-n.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek