
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
Ahogyan arról a Tények.hu korábban beszámolt, Mazsi a Mokka hétfő reggeli adásában is csak videóhíváson keresztül adott interjút a Dancing with the Stars-ból való kiesése után, most pedig kiderült, halottak napja alkalmából még megboldogult férje, Berki Krisztián sírjához sem hajlandó kimenni a Farkasréti temetőbe. Az özvegy az erre irányuló kérdésre röviden és tömören válaszolt, mindössze annyit mondott, hogy inkább magában tartja gyászát, talán ezért zárkózik el kicsit a külvilág elől - írta meg a Promotions.
Berki Ferenc és Júlia asszony már a hétvégén lerótták tiszteletüket szeretett fiuk előtt, noha máig nem tudták feldolgozni, hogy nekik kellett eltemetniük gyermeküket.
A gyászoló édesanya többször hangot adott a Mazsi és közte folyamatosan fennálló ellentéteknek, akár az özvegy szerelmi életét illetően, hiszen Renáta szívét állítólag egy titokzatos üzletember rabolta el, akivel szinte rögtön néhai férje halála után már együtt utaztak külföldre.
Bonyhádi Ferenc táncpartnere Baliról való visszatérése után szinte azonnal Siófokra utazott kikapcsolódni, Júlia asszonynak azt mondta, Krisztián egy barátja kísérte el. A megboldogult médiaceleb édesanyja ugyan már akkor furcsállta mindezt, mégsem szólt semmit.
Nemrégiben azonban kénytelen volt hangot adni nemtetszésének, hiszen a sajtót bejárta a hír, mely szerint Mazsi látszólagos továbblépése ellenére nem tervez megválni a Berki vezetéknévtől, Júlia asszony szerint azonban, ha fia sírjához sem képes kilátogatni, nem érdemli meg, hogy továbbra is ezen a családnéven élje mindennapjait.
A címlapfotó illusztráció

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!