
Tízezreket evakuáltak a heves esőzések miatt Marokkóban
Bérgyilkossal próbálta megölteni munkatársát egy nő Angliában – írta pénteken a Mirror.
A 44 éves Helen Hewlett és kollégája egy Fakenham-i élelmiszergyárban dolgoztak együtt még 2020-ban, majd rövid románc alakult ki köztük. Egy alkalommal szexuális kapcsolatba is kerültek az üzem egyik parkolójában álló kocsiban, a kalandjuk viszont itt fordulatot vett.
Paul Belton megbánta, amit tettek, és véget akart vetni az ötgyerekes anyával való viszonyának. Ezután a nő nem hagyta annyiban a dolgot, egy másik munkahelyre is követte a férfit, és üzenetekben könyörgött egy újabb találkozóért, sőt, meztelen képeket is küldött magáról. A férfi ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem akar tőle semmit.
2021 augusztusában Hewlett megelégelte a folyamatos visszautasítást, felmondott arra hivatkozva, hogy Belton őt és más kolléganőit is szexuálisan zaklatta. Ez a vád persze nem állta meg a helyét, miután a férfi megmutatta a neki küldött üzenetek a vezetőségnek.
A nő ekkor döntötte el, hogy leszámol korábbi szerelmével. Több mint 20 ezer fontot, azaz megközelítőleg 8 és félmillió forint értékű bitcoint fizetett egy sötét internetes oldalnak, hogy balesetnek látszó módon végezzenek a férfivel. A rendőrség azonban előbb cselekedett, mint a bérgyilkosok, elfogták a nőt, miután lenyomozták az utalásait.
A bíróság most hozott ítéletet Helen Hewlett ügyében, hét és fél év börtönre ítélték.

Tízezreket evakuáltak a heves esőzések miatt Marokkóban

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott